Az alkohol az egyik legelterjedtebb pszichoaktív szer, amely szinte minden kultúrában jelen van, és évszázadok óta használják különféle társadalmi eseményeken. Bár az ital társasági hatása jól ismert, kevesebbet beszélünk arról, hogyan befolyásolja az alkohol az érzelmeinket. Miért válunk érzelmesebbé, miért törhet ránk a sírás, vagy miért mondunk ki olyan dolgokat, amelyeket józanon soha nem tennénk? Ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakítja az alkohol az érzelmeinket, érdemes megvizsgálni az agyban és a testben lezajló folyamatokat.
Aki volt már valaha zenei fesztiválon, nagyon jól ismeri az izgalom érzését, amikor az első napon megérkezünk, hátizsákkal, sátorral és annyi csillámporral az arcunkon és a testünkön, hogy azt Csingiling is megirigyelné. A táskánkban millió jelmez, egyedi ruha, amit kifejezetten erre az eseményre vettünk, hiszen néhány napra egy új dimenzióba kerülünk és nem számít a valóság, ezt pedig teljes valónkkal át akarjuk élni. Ilyenkor a hétköznapi gondok feledésbe merülnek, a szívünk több ezer emberrel egy ritmusra ver és azt érezzük, tartozunk valahová. A csípőnk önkéntelenül is zenére mozdul, a felhők között vagyunk. A zenei fesztiválok mára nem csupán a zene élvezetéről szólnak, hanem a közösségi élményről és az egyéni identitás kifejezéséről is. Az emberek ezeken a rendezvényeken lehetőséget kapnak arra, hogy elhagyják a hétköznapok korlátait, és szabadon kifejezzék valódi önmagukat. De mi az, ami a zenei fesztiválokban annyira csábít minket és mi okozza azt a szédítő, önfeledt boldogságot?
Figyelembe véve a rohanó életünket, a modern kapcsolatok is fejlődtek, átalakultak és összetettebbé váltak. A hűtlenség gyakoribbá és egyszerűbbé vált, a közösségi médiában való “tökéletes” megjelenés pedig hatalmas nyomást gyakorol a fiatal felnőttekre, ez pedig kihat a kapcsolataikra is. A randizás dimenziója teljesen átalakult, a terepet átvette az online jelenlét. A digitális korszakban mindenki könnyen hozzáfér a különböző társkereső alkalmazásokhoz, a közösségi médiához és más platformokhoz, hogy kapcsolatot teremtsen. Ez bizonyos szempontból jól hangzik, de potenciális veszélyt jelent a párkapcsolatban élők számára. A lehetőségeket és a könnyű hozzáférést látva az emberek kísértést érezhetnek arra, hogy megcsalják a partnerüket, ami növeli az önszabotázs, a megtört bizalom, az árulás, valamint az érzelmi sérülések és traumák esélyét. A megcsalás, az elköteleződés való hajlandóság hiánya az egyik leggyakoribb probléma, amellyel a Z generáció szembesül.
A kapcsolatok életünk szerves részét képezik, formálják általános személyiségünket és jólétünket. Legyen szó romantikus vagy plátói kapcsolatokról, minden egyes interakció segít minket abban, hogy érzelmileg növekedjünk és fejlődjünk. Néha azonban a korábbi kapcsolatokból származó, múltbéli sebek akadályozhatják új tapasztalataink fejlődését, és tudtunkon kívül magunkkal vihetjük őket az új kapcsolatokba. Annak megértése, hogy a múltbeli kapcsolati aggodalmak hogyan befolyásolhatják jelenlegi kapcsolatainkat, elengedhetetlen a személyes fejlődéshez és az egészséges kapcsolatokhoz. Az, hogy kik vagyunk, nagyrészt a tapasztalataink, a sikereink és a hibáink; a kapcsolataink, a múltunk és a jelenünk egyaránt alakítja. Hogyan bántak velünk mások – kik emeltek fel minket, és tettek erőssé kik bántottak meg minket, és sebezték meg a szívünket és az elménket. A kapcsolatok lehetnek a szél a szárnyunk alatt, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nagy magasságokba szárnyaljunk, vagy a zsinór, amely visszatart és megnehezíti, hogy megtaláljuk a hangunkat és az erőnket.
Ha nem lennének a körülmények, tökéletesek lehetnénk. Bár úgy tűnhet, hogy ez a személy mindenben megfelelő lenne, mégis olyan, mintha az egész univerzum összeesküdött volna ellenünk és mindent megtenne, hogy távol tartson minket tőle. Néhány pillanatra megkaptunk mindent, amit szeretnénk és bár továbbra is próbálkozhatunk, hogy a kapcsolat működjön, a körülmények úgy tűnik, eltökéltek abban, hogy megakadályozzák, hogy együtt legyünk. Egy alternatív valóságban talán hosszú és boldog szerelmi történet alakulhatott volna ki köztünk, ehelyett azonban arra kényszerülünk, hogy elengedjük egymást, mielőtt még esélyünk lenne arra, hogy a kapcsolat kiteljesedjen. De mit is jelent ez? Egyszerűen nem kellünk eléggé!
Nem számít, milyen idősíkban vagyunk, egy elveszett szerelem történetét a legtöbben el tudjuk mesélni évek múltán is. Az ilyen tapasztalatok után gyakran ott motoszkál a fejünkben, hogy vajon „miért buknak meg a kapcsolataink?” A válasz sokunk számára belülről fakad. A legtöbb kapcsolat kihívások egész sorát hozza magával és akár tudunk róla, akár nem, a legtöbben félünk attól, hogy valóban szerelmesek legyünk. Bár a félelmeink különböző módon és a kapcsolat különböző szakaszaiban nyilvánulhatnak meg, védekezünk akarva-akaratlanul, hiszen úgy gondoljuk, hogy valamilyen szinten ha elzárjuk magunkat, egyben meg is védhetjük magunkat a sérülésektől. Ezek a védekezések a biztonság hamis illúzióját nyújthatják számunkra, ám közben megakadályozzák, hogy elérjük a legjobban vágyott közelséget. Mi mozgatja tehát az intimitástól való félelmünket? Mi akadályoz meg minket abban, hogy megtaláljuk és megtartsuk azt a szerelmet, amire azt mondjuk, hogy vágyunk?
Az ismerkedés, az első randevúk izgalmas, ugyanakkor idegtépő élmények lehetnek, különösen, ha az elvárások magasak. A torkunk kiszárad, nehezen találjuk a szavakat, a gyomrunk csomóba görbül, megjelennek a híres pillangók, a tenyerünk izzad, a szívünk olyan gyorsan és erősen ver, hogy azt hisszük, mindenki hallja. Számoljuk a napokat, órákat, perceket, sokszor előre izgulunk, hogy mit is kellene felvennünk, tetszeni fogunk-e a másik félnek akkor is, ha már többször is találkoztunk. Ha egyszer a másodperc töredékére meglátjuk Őt, az az egész napunkat feldobhatja. Az emberi tapasztalatok természetes része a vonzalom, amely gyorsan és gyakran tudat alatt zajlik, megmagyarázhatatlanul. Sokszor ezeket az érzéseket a tinédzserkori élményekhez kötik, de ennek ellenére ezek olyan általános érzelmek, amelyek bárkit, bármilyen életkorban elérhet.
Még akkor is, ha soha nem teszünk erőfeszítést, hogy emlékezzünk arra a bizonyos napra, akkor is egyszerűen lecsapnak ránk az emlékek és az érzések. Egy múltbéli traumatikus esemény dátuma akár évekkel később is felidézhet érzéseket vagy szorongást. Az évfordulós hatás olyan zavaró érzések, gondolatok, emlékek összessége, amelyek egy traumatikus esemény évfordulóján vagy annak környékén jelentkezhetnek. Ezek az „évfordulós reakciók” felzaklathatnak minket, vagy akár intenzívebb tüneteket is okozhatnak. Egy szeretett személy halálát gyászolni nehéz, és a halál évfordulójának feldolgozása minden évben újabb szorongással és szomorúsággal járhat. Ez a gyógyulási folyamat természetes része. Nem számít, hány év telt el, egy gyász évforduló erőteljes emlékeket idézhet fel, és traumát vagy évfordulós reakciót válthat ki. Mi is ez pontosan és hogyan tudunk megbirkózni vele?
Van, hogy több ezer km választ el minket egymástól, mégis függői vagyunk a másiknak. A hiányérzet felemészt, a napokat pedig számoljuk a következő pillanatig amikor végre egymás karjaiba eshetünk. Keserédes élethelyzet egy távkapcsolat, ám a lelkek összefonódása még erősebb is lehet, ahogy az együtt töltött idő megbecsülése és a hiányérzet is. A kapcsolatokban kevés olyan téma van, amelyről olyan széles körben beszélnek, és amelyet olyan mélyen félreértenek, mint a távkapcsolatok. Gyakran mítoszok és tévhitek övezik ezeket a kapcsolatokat, és gyakran eleve tarthatatlannak vagy kudarcra ítéltnek tartják őket. A távkapcsolatok jelentős hatással lehetnek a mentális egészségünkre, mind pozitív, mind negatív értelemben. A hatások sokrétűek, és olyan szempontokat foglalnak magukban, mint az érzelmi jólét és a stressz szintje, a bizalom, a kommunikáció és a fizikai intimitás. Fenntartható-e egy távkapcsolat és milyen hatással van mentális egészségünkre?
A szerelem lesz a halálunk, mert mi magunk voltunk azok, aki fegyvert fogtunk önmagunkra, ujjunkkal a ravaszon. A szerelem lesz a halálunk, mert már közben is büntettük magunkat, mert elhittük magunknak azt a hazugságot, hogy eredendően nem vagyunk szerethetőek. A szerelem lesz a halálunk, mert könnyebb a megszokott világban élni, ahol a szeretetért megváltozunk, mint belépni abba a világba, ahol az emberek önmagunkért szeretnek. És most vége… Elment és itt maradtunk önmagunkkal, nélküle. Hogyan lehet túljutni egy szakításon? Hogyan vigasztalódhatunk, miközben aki meg tudna vigasztalni minket, az ugyanaz a személy, aki miatt a poklot járjuk meg itt a Földön?