Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal

Az embernek bizonyos időközönként muszáj egyedül lennie a gondolataival. Ilyenkor egy adott fellelhető gondot minden oldalról körüljárunk, elgondolkozunk valamilyen témán vagy éppenséggel fáradságunkból fakadóan nem kívánunk emberek közt lenni. Viszont mindez, az egyedüllét nem keverendő össze a magánnyal! A kettő állapot habár hasonló, mégis különbséget kell tennünk köztük.

A modern világban, a fejlett és már nálunk is okosabb technológiával az ember szó szerint mindenkivel tudja tartani a kapcsolatot. Csak éppen egyáltalán nem úgy, ahogy egy kapcsolatot elképzelünk. Az online térben jelen lenni is nagy öröm (hiszen ha nem lenne az, akkor nem csinálnánk). Egy pillanat alatt chatelhetünk, beszélhetünk vagy akár élőben videózhatunk a tőlünk 4000 kilométerre lévő ismerőseinkkel. Ám mindez egyáltalán nem olyan, mint személyesen. Ez a technikai kötődés viszont annyira hozzánk nőtt már az elmúlt évek során, hogy hajlamosak vagyunk emiatt túlozni és hamar ítélkezni. Tovább

Minden párkapcsolat megmenthető? – Avagy a párkapcsolatok szintjei

Melyik szinten akadt el a párkapcsolatod?

Minden kapcsolat, többlépcsős fejlődésen megy keresztül. Folyamatosan alakítjuk a
viszonyunkat, amiért mi vagyunk a felelősek. Rajtunk múlik a végeredmény. A kapcsolatunk
oda jut, ahova visszük. Milyen párkapcsolati fejlődési szintek vannak? Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, elindul egy folyamat, amit nem veszünk észre. Benne vagyunk, tudattalanul formáljuk és csak akkor eszmélünk, amikor baj van.

És most nézzük végig egy párkapcsolat szintjeit!

Tovább