Az új kapcsolatok kezdetén szinte mindenki érzi azt a különös kettősséget, amit az izgalom és félelem keveréke okoz. Az ember egyfelől örül, hogy valami újat és izgalmasat él át, másfelől a bizonytalanság és a jövőtől való félelem könnyen szorongáshoz vezethet. Ezek az érzelmek természetesek, sőt, elengedhetetlenek az emberi kapcsolatok fejlődésében, de nem mindig könnyű kezelni őket. Ebben a cikkben végig vezetlek azokon az érzéseken, amelyek az alakuló párkapcsolat korai szakaszában jellemzők.
Figyelembe véve a rohanó életünket, a modern kapcsolatok is fejlődtek, átalakultak és összetettebbé váltak. A hűtlenség gyakoribbá és egyszerűbbé vált, a közösségi médiában való “tökéletes” megjelenés pedig hatalmas nyomást gyakorol a fiatal felnőttekre, ez pedig kihat a kapcsolataikra is. A randizás dimenziója teljesen átalakult, a terepet átvette az online jelenlét. A digitális korszakban mindenki könnyen hozzáfér a különböző társkereső alkalmazásokhoz, a közösségi médiához és más platformokhoz, hogy kapcsolatot teremtsen. Ez bizonyos szempontból jól hangzik, de potenciális veszélyt jelent a párkapcsolatban élők számára. A lehetőségeket és a könnyű hozzáférést látva az emberek kísértést érezhetnek arra, hogy megcsalják a partnerüket, ami növeli az önszabotázs, a megtört bizalom, az árulás, valamint az érzelmi sérülések és traumák esélyét. A megcsalás, az elköteleződés való hajlandóság hiánya az egyik leggyakoribb probléma, amellyel a Z generáció szembesül.
Ha nem lennének a körülmények, tökéletesek lehetnénk. Bár úgy tűnhet, hogy ez a személy mindenben megfelelő lenne, mégis olyan, mintha az egész univerzum összeesküdött volna ellenünk és mindent megtenne, hogy távol tartson minket tőle. Néhány pillanatra megkaptunk mindent, amit szeretnénk és bár továbbra is próbálkozhatunk, hogy a kapcsolat működjön, a körülmények úgy tűnik, eltökéltek abban, hogy megakadályozzák, hogy együtt legyünk. Egy alternatív valóságban talán hosszú és boldog szerelmi történet alakulhatott volna ki köztünk, ehelyett azonban arra kényszerülünk, hogy elengedjük egymást, mielőtt még esélyünk lenne arra, hogy a kapcsolat kiteljesedjen. De mit is jelent ez? Egyszerűen nem kellünk eléggé!
Nem számít, milyen idősíkban vagyunk, egy elveszett szerelem történetét a legtöbben el tudjuk mesélni évek múltán is. Az ilyen tapasztalatok után gyakran ott motoszkál a fejünkben, hogy vajon „miért buknak meg a kapcsolataink?” A válasz sokunk számára belülről fakad. A legtöbb kapcsolat kihívások egész sorát hozza magával és akár tudunk róla, akár nem, a legtöbben félünk attól, hogy valóban szerelmesek legyünk. Bár a félelmeink különböző módon és a kapcsolat különböző szakaszaiban nyilvánulhatnak meg, védekezünk akarva-akaratlanul, hiszen úgy gondoljuk, hogy valamilyen szinten ha elzárjuk magunkat, egyben meg is védhetjük magunkat a sérülésektől. Ezek a védekezések a biztonság hamis illúzióját nyújthatják számunkra, ám közben megakadályozzák, hogy elérjük a legjobban vágyott közelséget. Mi mozgatja tehát az intimitástól való félelmünket? Mi akadályoz meg minket abban, hogy megtaláljuk és megtartsuk azt a szerelmet, amire azt mondjuk, hogy vágyunk?
Az ismerkedés, az első randevúk izgalmas, ugyanakkor idegtépő élmények lehetnek, különösen, ha az elvárások magasak. A torkunk kiszárad, nehezen találjuk a szavakat, a gyomrunk csomóba görbül, megjelennek a híres pillangók, a tenyerünk izzad, a szívünk olyan gyorsan és erősen ver, hogy azt hisszük, mindenki hallja. Számoljuk a napokat, órákat, perceket, sokszor előre izgulunk, hogy mit is kellene felvennünk, tetszeni fogunk-e a másik félnek akkor is, ha már többször is találkoztunk. Ha egyszer a másodperc töredékére meglátjuk Őt, az az egész napunkat feldobhatja. Az emberi tapasztalatok természetes része a vonzalom, amely gyorsan és gyakran tudat alatt zajlik, megmagyarázhatatlanul. Sokszor ezeket az érzéseket a tinédzserkori élményekhez kötik, de ennek ellenére ezek olyan általános érzelmek, amelyek bárkit, bármilyen életkorban elérhet.
Van, hogy több ezer km választ el minket egymástól, mégis függői vagyunk a másiknak. A hiányérzet felemészt, a napokat pedig számoljuk a következő pillanatig amikor végre egymás karjaiba eshetünk. Keserédes élethelyzet egy távkapcsolat, ám a lelkek összefonódása még erősebb is lehet, ahogy az együtt töltött idő megbecsülése és a hiányérzet is. A kapcsolatokban kevés olyan téma van, amelyről olyan széles körben beszélnek, és amelyet olyan mélyen félreértenek, mint a távkapcsolatok. Gyakran mítoszok és tévhitek övezik ezeket a kapcsolatokat, és gyakran eleve tarthatatlannak vagy kudarcra ítéltnek tartják őket. A távkapcsolatok jelentős hatással lehetnek a mentális egészségünkre, mind pozitív, mind negatív értelemben. A hatások sokrétűek, és olyan szempontokat foglalnak magukban, mint az érzelmi jólét és a stressz szintje, a bizalom, a kommunikáció és a fizikai intimitás. Fenntartható-e egy távkapcsolat és milyen hatással van mentális egészségünkre?
A szerelem lesz a halálunk, mert mi magunk voltunk azok, aki fegyvert fogtunk önmagunkra, ujjunkkal a ravaszon. A szerelem lesz a halálunk, mert már közben is büntettük magunkat, mert elhittük magunknak azt a hazugságot, hogy eredendően nem vagyunk szerethetőek. A szerelem lesz a halálunk, mert könnyebb a megszokott világban élni, ahol a szeretetért megváltozunk, mint belépni abba a világba, ahol az emberek önmagunkért szeretnek. És most vége… Elment és itt maradtunk önmagunkkal, nélküle. Hogyan lehet túljutni egy szakításon? Hogyan vigasztalódhatunk, miközben aki meg tudna vigasztalni minket, az ugyanaz a személy, aki miatt a poklot járjuk meg itt a Földön?
Ha az az “esetlen lány” fel tudja kelteni annak a “menő srácnak” a figyelmét, ha az a “stréber” srác olyan kedves, hogy felfigyel rá az a “rendkívüli nő”.. akkor biztos, hogy bármelyikünk számára megvan a lehetőség, hogy egy csodálatos szerelmi történetet éljünk át. Legalábbis a romantikus filmek ezt üzenik nekünk újra és újra. Ki ne szeretné a Happy Endet? A pillanatot, amikor minden gondot magunk mögött hagyunk, két ember egymásra talál, vagy végre megadják magukat egymásnak. Az agyunk is ezt teszi. Megadja magát. A hangulatunk javul és a stressz hormonjaink ellazulnak. Ha lefekvés előtt megnézünk egy romantikus vígjátékot, még az álmatlanságot is elkerülhetjük.
Eljön az életünkben az a pont, amikor a szerelemről csupán annyi jut eszünkbe, mint Charles Dickens Ebenezer Scrooge-ának a Karácsonyról: Humbug! Hinni néha nagyon nehéz, olykor minden reményünk és vele együtt a hitünk tovaszáll. A hit a szerelemben, a boldog befejezésben, az élet értelmében, az eleve elrendelésben, az univerzumban vagy abban, hogy minden jóra fordul. Mi történik, amikor minden hitünk elvész és úgy érezzük, minden értelmetlen, a reggeli ébredés, a napok múlása, a puszta létezés?! Talán nem mindenkinek jár a Happy End?!
Más emberek vagyunk, amikor utazunk. Az utazás lehetőséget ad arra, hogy egy kis időre más emberré váljunk, egyes kutatók szerint az utazás azt is megváltoztatja, hogy kik is leszünk hazatérve. Tanulmányok szerint az utazók például kreatívabbak, nyitottabbak és bizalomteljesebbek lesznek. Amikor valami újszerű és összetett dologban veszünk részt, az agyunk virágzik. Az utazás megzavarja a rutinszerű viselkedést, és arra kényszerít, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk a kevésbé ismert környezethez. Amikor kilépünk a mindennapi rutinból, kihívások elé állítjuk magunkat, ami jótékony hatással van az agy egészségére. Amikor új helyre megyünk, a szokásaink átmenetileg megszakadnak, az utazás tanulsága pedig javíthatja az életünket. Nézzük meg, hogy pontosan hogyan!