A szerelem lesz a halálunk, mert mi magunk voltunk azok, aki fegyvert fogtunk önmagunkra, ujjunkkal a ravaszon. A szerelem lesz a halálunk, mert már közben is büntettük magunkat, mert elhittük magunknak azt a hazugságot, hogy eredendően nem vagyunk szerethetőek. A szerelem lesz a halálunk, mert könnyebb a megszokott világban élni, ahol a szeretetért megváltozunk, mint belépni abba a világba, ahol az emberek önmagunkért szeretnek. És most vége… Elment és itt maradtunk önmagunkkal, nélküle. Hogyan lehet túljutni egy szakításon? Hogyan vigasztalódhatunk, miközben aki meg tudna vigasztalni minket, az ugyanaz a személy, aki miatt a poklot járjuk meg itt a Földön?

Az élet egy tomboló káosz

A szerelem kétélű kard lehet. Olyan egyedülállóan összekötve érezhetjük magunkat a világgal és úgy megtelhet a szívünk, hogy már-már túlcsordul, ugyanakkor darabokra is hasíthatja a szívünket, és még hosszú időn keresztül fájdalmas érzelmek szivároghatnak ki belőle. Az egyik legfájdalmasabb az, amikor sajnálatot, bűntudatot és fájdalmat érzünk, amiért elveszítettünk valakit, akit túl nagy veszteségnek tartunk ahhoz, hogy kiheverjük. Aki ott volt mellettünk és őszintén szeretett minket. És most hirtelen már nincs többé. A legtöbbször az emberek természetes módon úgy reagálnak a fájdalmas érzelmekre, hogy megpróbálják eltaszítani őket maguktól figyelemeltereléssel, tagadással, stb. Ám az érzelmek elkerülése miatt az a részünk, amelyik megsebesült, megragad ezekkel az érzésekkel. 

Nincs egyetlen bevált receptje annak, hogyan kell kezelni egy szakítást és nincs meghatározott idő, ami alatt túljutunk egy szakításon. Fontos, hogy hagyjuk magunknak feldolgozni a szakítást a saját feltételeink szerint, a saját tempónkban, ne erőltessük magunkat, hogy gyorsabban továbblépjünk, hiszen nem csak Tőle búcsúzunk… búcsúzunk az elképzelt jövőtől, a “lehettünk volna…” érzésektől, önmagunktól, akikké mellette váltunk, a családtól és barátoktól, mindentől, amibe csöppentünk, egyszóval az életünk fenekestül felfordul, az értelem kiveszik belőle, lelkünk és szívünk pedig jéggé fagy. Ez a fejezet senkinek nem tetszik. És itt a kulcs! Fejezet. Egy piszkosul fájdalmas fejezet, ahol egyedül eltévedünk a saját életünkben, mégis csupán mi magunk húzhatjuk ki magunkat ebből a gödörből. A szakítás zűrös lehet, és lehet, hogy sok bonyolult és intenzív érzéssel kell megküzdenünk. Néhányuk negatív, mint például a szomorúság vagy a düh. Néhány lehet pozitív, mint például a szabadság, a megkönnyebbülés vagy a megértés érzése. Bár természetes, hogy gyászoljuk, amit egy szakítással elveszítünk, egy kapcsolat befejezése gyakran új lehetőségeket nyit meg, például új hobbikat, tevékenységeket és barátságokat találhatunk. Egy szakítás, bár fájdalmas, megnyithatja előttünk az életet és olyan lehetőségeket adhat, amelyeket máskülönben talán soha nem fedeztünk volna fel. Az új élményekre és emberekre való nyitottság fontos és egészséges lépés a tovább lépéshez.

Lépcsőről-lépcsőre

Egy kapcsolat megromlása rendkívül fájdalmas lehet, ha a kapcsolat elvesztése szembe megy az elvárásainkkal. Ha például úgy éreztük, hogy a kapcsolat ígéretes volt, és valami értelmes helyre vezetett volna, különösen összetörve érezhetjük magunkat a szakítás miatt. Az elvárások megkérdőjelezése szorongáshoz vezethet, ilyenkor zavarodottnak vagy ostobának érezhetjük magunkat, amiért nem láttuk a jeleket. Ez a helyzet előhívhatja a belső kritikusunkat, aki sót szór a sebünkbe, mivel az amúgy is fájdalmas kapcsolat elvesztésének érzése felerősödik.  A be nem teljesült elvárások a bizalom elvesztésével kapcsolatos fájdalmas problémákat is kiválthatnak, ami megnehezítheti a bizalom kialakulását más emberek iránt és a reményt az új kapcsolatokkal kapcsolatban. Úgy érezzük, hogy visszautasítottak minket ismét és ugyanott vagyunk megint, ahonnan indultunk, nemkívánatosnak vagy szerethetetlennek érezhetjük magunkat. Ezek az érzések megnehezíthetik a továbblépést, mivel félelmet ébresztenek bennünk azzal kapcsolatban, hogy talán soha nem találunk tartós kapcsolatot. Egy szakítás után az érzelmek széles skáláját élhetjük át a szégyentől kezdve a szomorúságon át a dühig. Néhány lépés, amely segíthet a továbblépésben:

• Normalizáljuk és engedjük meg magunknak az érzéseinket. Álljunk ellen a késztetésnek, hogy eltaszítsuk magunktól az érzéseinket, küzdjünk ellenük vagy megkérdőjelezzük őket. 
• Táplálkozzunk jól, mozogjunk és alakítsunk ki egy új rutint, amely magában foglalja az öngondoskodást is. 
• Maradjunk távol a közösségi médiában megjelenő posztoktól vagy a személyre, a kapcsolatra vonatkozó emlékektől. Ha szükséges, távolítsuk el őket.
• Ne szenvedjünk egyedül az érzéseinkkel. Forduljunk a barátainkhoz vagy kérjünk szakértői segítséget.
• Ne rágódjunk azon, hogy mi történt és hogyan cselekedhettünk volna másképp. 
• Kerüljük el, hogy a kapcsolattal kapcsolatos sajnálkozásra koncentráljunk. Ehelyett fogjuk fel tanulási lehetőségként. 

Amit magunkkal viszünk

Minden kapcsolatunk tanít minket önmagunkról, még a véget ért kapcsolatok is. A szakításból való továbblépés és az életünk következő szakaszába való megérkezés fontos része a kapcsolatra való reflektálás. Ha tanulunk a múltbeli kapcsolatainkból, az felkészít egy új kapcsolatra, amely jobban kielégíti az igényeinket és segít még jobban fejlődni. A fejlődés hosszú távon jobb partnerré tehet minket. Vegyünk 3 mély lélegzetet, majd tegyünk fel magunknak fontos kérdéseket, mint például:

• Hogyan éreztem magam ebben a kapcsolatban?
• Mit tanulhatok ebből, hogyan kezdődött és hogyan ért véget ez a kapcsolat?
• Van-e valami, amit a következő kapcsolatomban szeretnék újra megélni, vagy épp egyáltalán nem szeretnék újra megtapasztalni? 
• Ez egy egészséges kapcsolat volt, vagy csupán idealizáltam?

A kapcsolatok kétirányúak. Ha őszintén válaszolunk ezekre a kérdésekre, az segít kitalálni, hogy mit is szeretnénk egy kapcsolattól, hogyan találhatjuk meg azt, aki a legjobban megfelel az igényeinknek és hogyan lehetünk támogató partnerei valakinek.

Nehéz lehet túljutni egy szakításon és alkalmazkodni az új körülményekhez és a mindennapokhoz. Időbe telhet, amíg újra normálisnak érezzük magunkat ebben a párunk nélküli valóságban. Szánjunk időt a hobbikra és barátokra. Bátorítsuk önmagunkat, hogy igazán éljük az életünket továbbra is, még akkor is, ha ez nehéznek tűnik. Tartsunk ki az új szokásaink, hobbijaink és barátságaink mellett és előbb-utóbb természetessé válik minden és arra eszmélünk majd, hogy újra jól vagyunk, újra egészek  vagyunk. A végső cél az elfogadás felé való elmozdulás, hogy ismét a saját életünkre és jövőnkre összpontosíthassuk a figyelmünket. Ez nem azt jelenti, hogy örülni kell a szakításnak, de azt igen, hogy hagynunk kell elmúlni a haragot, a szomorúságot, el kell engednünk a múltat, hogy megtapasztalhassunk egy új kezdetet és átléphessünk életünk következő fejezetébe.