Mindnyájan vágyunk a szeretetre, hogy elfogadjanak minket, megértsenek és támogassanak is. Ám ezeknek a nagy részét derékba törheti az a belülről jövő probléma, hogy nem szeretjük önmagunkat. Pedig minden kifelé mutató szeretet alapja a magunkba vetett hitből és szeretetből fakad.

Az ember társas lény, így valamilyen szinten, akarva-akaratlanul vágyik a társaságra. Jelen esetben ez nem csupán a párkapcsolatokat, hanem a barátságokat és az ilyen-olyan viszonyokat is jelentheti. Ám az összes ilyen kapcsolatnak a rákfenéje lehet az önmagunkba vetett hit és szeretet hiánya. Amíg magunkat nem szeretjük, nem leszünk képesek – se fizikailag, se mentálisan – szeretni a másik felet sem.

Rengeteg fajta, ugyanaz a végkimenetel

Mindazon emberek, akik nem tanulták meg elfogadni önmagukat, nehezebben fogadnak el másokat is. Teljesen mindegy, hogy jelen esetben férfiről vagy nőről beszélünk. Habár ennek az el nem fogadásnak a hátterében más és más indokok állhatnak, a lényegen nem változtat a nem kérdése. Rengeteg fajtája lehet annak, hogy nem vagyunk képesek szeretni magunkat. Míg az egyik ember szemében az adott dolog teljesen bagatell, addig a másikéban a világot jelentheti.

Pontosan ebből fakadnak a nagy és hangzatos félreértések, sőt akár a durvább viták nagy része is. Az esetek többségében nem nem akarunk odafigyelni a másikra, az ő érzéseire, hanem nem tudunk. Annyira erősen és szemellenzősen görgetjük a saját problémáinkat önmagunk kapcsán, hogy nem veszünk tudomást a másikról, a másikéról. A gond viszont nem is itt, hanem ott kezdődik, hogy mégis vágyunk arra, hogy a másik foglalkozzon velünk.

Az üres tányér esete

Nyilvánvalóan nem csupán az önszeretet hiánya állhat a dolgok mögött. De igazán lényeges kiindulópont csaknem mindig ez szokott lenni. Ez pontosan abból következik, hogy az önszeretet hiánya rengeteg további negatív érzést és gondolat szül maga után. Ebből fakadnak a rossz önbecsülések, a kudarcok vagy kritikák el nem fogadása, az általános vagy munkahelyi szorongások és még számtalan egyéb más is. Ide sorolhatóak még a féltékenységből avagy a hűtlenségből fakadó gondok is.

De mégis mit tehetünk? Hogyan léphetünk fel az ellen, hogy több legyen a szeretet magunk felé, nagyobb legyen az önbecsülésünk? A válasz akár kiábrándító is lehet: egyszerre mindent és semmit. Egyszerre mindent kell tennünk, hiszen alapjaiban kell mindent megváltoztatni – kezdve az önmagunkról szóló véleményükkel. És egyszerre semmit, hiszen akármennyire is hatalmas gondnak tekintjük ezt, valójában közel semmi az egész. Csupán rossz ítéletek, belemagyarázások vagy éppen tudatos elkerülések.

Muszáj tisztán látni!

Az önmagunk elfogadásának és szeretésének első legnagyobb lépcsőfoka, hogy muszáj tisztán látni a dolgokat! Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a gondokat, a problémákat, hiszen ezáltal csak még nagyobbak, még súlyosabbak lehetnek. Realizálnunk kell, hogy igenis problémák, gondok és bajok állnak ennek a hátterében is. El kell nem csak ezeknek a létét fogadnunk, hanem hogy akár segítséget is kell kérnünk miattuk.

A második lépcsőfok a negatív és rossz tulajdonságok kezelése. Meg kell értenünk, hogy nincsenek tökéletes emberek. Bármennyire is sulykolják ezt a hollywoodi filmek és romantikus regények, nincsenek tökéletes nők vagy férfiak. Mindnyájunknak vannak gondjai, amikkel nekünk kell megküzdeni (segítséggel vagy anélkül). Annak ellenére, hogy minekünk is vannak rossz tulajdonságaink, továbbra is szerethetőek vagyunk. Sőt! Ezek által mutatkozik meg, hogy nem vagyunk sérthetetlenek, hanem emberek vagyunk.

Most akkor ez önzés?

Ha önmagunkkal kezdünk foglalkozni, akkor előbb vagy utóbb nekünk szegeződik az általános kérdés. Mennyire leszünk nárcisztikusak? Meg kell értenünk, hogy a modern kori társadalmi normák némelyike igencsak labilis. Attól, hogy magunkkal is foglalkozunk, szeretjük magunkat, nem leszünk nárcisztikus emberek. Hogyha szereted magad, nem leszel másokkal szemben önző.

Az önutálat talán egyik legnagyobb rákfenéje a negatív gondolat és véleményezés. Legyünk tisztában a saját értékeinkkel, és fogadjuk el, hogy az élet legtöbb pillanatában, egyedül leszünk / vagyunk. Pontosan emiatt muszáj szeretni azt a személyt, aki vagyunk, jól érezni magunkat a bőrünkben. Az önszeretet nem egyenlő a szüntelen hurrá-optimizmussal vagy pozitivizmussal. Mindössze annyit jelent, hogy tudjuk, mennyit érünk. Pontosan annyit és nem többet, nem kevesebbet, mint a másik ember.