Szerelmi háromszög: van rendes kiút belőle?

Van egy régi mondás: kettő pont elég, három már tömeg. Ez tökéletesen igaz a szerelmi kapcsolatokra is. De mit tegyünk akkor, ha szerelmi háromszög alakul ki? Mit érdemes ilyen esetekben lépni? Van-e rendes kiút belőle? Vagy muszáj vagyunk az egyik felet megbántani?

Az emberek szerelmi kapcsolatai eleve komplikáltak, de az idő múlásával egyre nehezebb és nehezebb lesz minden. Ezeknek a problémáknak a nagy része abból adódik, hogy a felek elfelejtik az érzelmek változását. 2-3 éven belül a szerelem el fog múlni a párok között. A kezdeti „rózsaszín szemüveg” lekerül. Ha szerencsések, akkor helyét átveszi a mindennapos és önzetlen szeretet, ami viszont örök. De még a tökéletesen működő kapcsolatoknak is keresztbe tehet a szerelmi háromszög.

Mi az a szerelmi háromszög? Miért jön létre?

Szerelmi háromszögnek azt nevezzük, amikor egy adott kapcsolatban lévő két fél mellé egy harmadik is beékelődik. Akár a férfi vetett szemet egy másik nőre, vagy fordítva, a nő egy másik férfira, teljesen mindegy. A szerelmi háromszög súlyossága persze abból adódik, hogy az adott kapcsolat mennyire régi. Egy pár hónapos együttlétet könnyebb megmenteni, mint egy 25 éves házasságot. Ott egy ilyenfajta probléma akár végzetes is lehet.

Arra a kérdésre pedig, hogy miért jön létre egy szerelmi háromszög, nagyon egyszerű felelni. Nem amiatt, mert rosszak volnánk, vagy meggondolatlanok, vagy bármi ilyesmi. Hanem mert emberek vagyunk. Ahol ember van, ott hiba is van. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy egy szerelmi háromszög létrejötte nem csupán a gyengeség jele egyik-másik fél részéről. Hanem egy hirtelen az életünkbe csöppent intenzitás, vágygerjedelem, amivel úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni.

Az egésznek az alapja

Egy kapcsolat az őszinteségre épül. Ha ez nincs meg mindkét fél részéről, akkor eleve halálra van ítélve minden. Muszáj őszintének lennünk egymáshoz, hiszen egy párkapcsolat (legyen az együttlét vagy házasság) ebből táplálkozik. Két ember összeköti az életét, akkor azt nem szabad(na) hazugságra építeni. Beszélnünk kell egymáshoz, meg kell értenünk és értetnünk csaknem mindent. Egy olyan közeget kell kialakítani, amit mindkét fél elég biztonságosnak érez ahhoz, hogy megnyíljon. Erre kell törekednünk!

Ebből következve egy őszinteségre épülő kapcsolat hamarabb és könnyebben tud megbírkózni egy szerelmi háromszöggel. Mivel ismeri a két fél egymást és meg is bíznak egymásban, így pontosan tudják, mi tolerálható, hol húzódnak a körvonalak. Ezáltal egy ilyen probléma felbukkanásánál nem egy fél kereshet megoldást, hanem mindkettő – együtt. Statisztikailag nagyobb arányban maradnak együtt azon párok egy ilyen után, akik alaposan ismerik egymást.

A szerelmi háromszög korai szakasza

Mivel emberek vagyunk, nem tudjuk bizonyos szint felett kontrollálni az érzelmeinket. Ha egy boldog párkapcsolatban élő férfi szemet vet egy másik nőre, azt nem azért teszi, mert otthon probléma állna fent. Természetesen lehetséges, de nem általánosítható. Azért vethet szemet egy másik nőre, mert ilyenek vagyunk mi, emberek. Hűséget fogadunk a másik félnek, nem vakságot. Ha tényleg önzetlenül szereti a férfi a nőt, akkor képes kontrollálni érzéseit. És az egész nem lesz több mint egy futó pillantás (és egy hosszabb gondolat).

A komplikáltabb helyzet akkor áll fenn, ha az egyik fél megtöri a hűségét. Nem éri be a pillantással, sokkal tovább megy. Ezek után sincs halálra ítélve egy kapcsolat persze. Mindössze nagyobb önismeret és megbocsátási hajlam szükséges a megoldáshoz. Ha egy férfi vagy egy nő félrelépett, és a bűntudta elkezdi gyötörni, akkor muszáj beszélni erről a másikkal. Nem szabad szőnyeg alá söpörni, mert sokkal nagyobb probléma kerekedhet belőle, mint elsőre látszik.

Mi tévők legyünk?

Őszintén, nyíltan át kell beszélni mindent a másik féllel. Ha valóban egy hirtelen jött vágygerjedelem állt az egésznek a hátterében, akkor egy alapos önismerettel bíró pár megoldja a problémát. Viszont ha amiatt jött létre a szerelmi háromszög, mert a kapcsolatban valami már nem működik, akkor az több kérdést vonz magával. Miért nem működik már a kapcsolat? Miért hűltek ki az érzelmek? Megmenthető-e a kapcsolat? Mindkét esetben beszélniük kell a feleknek egymással. Egyedül ők tudnak rá olyan megoldást találni, amit ők értenek.

Ez a megoldás persze lehet, nem lesz kedvező – elsőre. Egy kapcsolat olyan, mint egy cápa; folyamatosan mozgásban kell lennie, hogy életben maradjon. Viszont ha nem működik, akkor nem szabad erőltetni. Valljuk be az érzéseinket, hogy együtt találjunk rájuk megoldást. Hiszen egy félrelépés, egy szerelmi háromszög esetében ugyanolyan bűnös az egyik fél, mint a másik. Az arányok persze mindig változnak, de egy ilyen helyzetben mindenki hibás valamilyen szinten.

Kit válasszunk?

Erre a kérdésre a válasz mindig más és más. Ahogy az élet nagy dolgainál, úgy ennél sincs bevett, általános megoldás. A párnak együtt érdemes választ kovácsolni a több szem többet lát elvénél maradva. Viszont érdemes szem előtt tartani néhány fontosabb dolgot a döntésnél.

  1. A probléma megtörtént, nem lehet meg nem történté tenni
  2. Mindkét fél hibás ebben valamilyen szinten
  3. Az aktuális helyzetet nem szabad összemosni önmagunk megítélésével
  4. Mérlegelni kell, jobb lesz-e nekem/nekünk hosszabb távon. Több leszek tőle? Vagy folyamatosan rágódni fogok valami miatt?
  5. Nem szabad semmit sem elkapkodni. Higgadtan, nem kiabálva kell megbeszélni a dolgokat.

Ezek által biztosan sikerül megoldást találni a probléma, a szerelmi háromszögre. Ez lehetséges, elsőre nem tűnik kedvezően egyik-másik félnek, de nem csupán a jelenlegi helyzetünket kell figyelembe venni. Előre is kell látnunk, előre is kell terveznünk!