Az önbizalomhiány egyik alappillére: Ne hasonlítgasd magad másokhoz!

Az összehasonlítás az emberi természet egyik velejárója. Már szinte kódolva van bennünk, ezt látjuk a mindennapokban, a tévében, sőt még otthon is. Sulykolják nekünk szüntelen, és a hatása alá kerülünk. De nem szabad másokhoz hasonlítanunk magunkat, mert ez az egyik rákfenéje az önbizalomhiánynak!

„Sikerült leadnom öt kilót, de az a nő még mindig vékonyabb, mint én.”

„Átmentem az egyik legnehezebb vizsgámon, de csak négyest kaptam, a többiek pedig ötöst.”

„Hosszú évek óta csak egy ilyen autót tudtam venni, a szomszédnak viszont egy gyönyörű sportkocsija van.”

A negatív spirál

A folyamatos hasonlítgatás sosem vezet jóra. Bármennyire is jó és kedvező az adott helyzetünk, mindig eszünkbe juthat valami sokkal jobb és sokkal kedvezőbb. 19-re is lehet még lapot kérni, de csak ritka esetben lesz a végösszeg 21.

Leginkább a saját önbizalmukkal hadban lévő emberek hasonlítják magukat másokhoz. Ez a lehető legrosszabb lépés, hiszen ezzel csak még kevesebb önbizalmuk lesz, ami további hasonlítgatást vonz maga után. Egy ismétlődő és gyötrelmes spirálba kerülnek bele, amiből külsős segítség nélkül nagyon nehéz kilépni. Meg kell tanulnunk abbahagyni ezt a fajta negativitást, mert hosszabb távon súlyos szövődményei is lehetnek.

Ám mindezek ellenére akarva-akaratlanul hasonlítani kezdjük magunkat a többi emberhez. Ilyenkor ha észrevesszük, az már egy lépés a megoldás felé. De hogy tudnánk teljesen befejezni ezt a káros epekedést? Összeszedtem egy pár tippet és praktikát, amiket mindenki könnyedén elsajátíthat, és már rövid távon eredményeket érhet el velük.

Másoknak is vannak gondjai

Ha megint belekerülnénk ebben a spirálba, érdemes figyelembe venni a többi ember gondját is. Náluk sem fenékig tejfel minden, bármennyire is azt mutatják a külvilágnak. Ha csak egy-két apróbb hibájukra, gondjukra ráfókuszálunk (akár ki is találhatunk…), könnyen rádöbbenhetünk, hogy ők sem tökéletesek. Ők lehet, más miatt hasonlítják magukat a többiekhez.

Gondoljunk valami abszurdra

Furcsán hangozhat, de egy hirtelen jött, groteszk, abszurd gondolat azonnal más színben világítja meg a világot. Ha azon kapjuk magunkat, hogy megint hasonlításba kezdünk, gondoljunk például egy ócska viccre. Egy mulattató emlékre, vagy éppen egy meghökkentő eseményre. Egyből ezekre fogunk figyelni, nem arra, hogy a szomszédunk mennyivel vékonyabb nálunk.

Hasonlítsuk magunkat magunkhoz

A változtatások természetesen nem mennek végbe egyik napról a másikra. Mindenhez idő kell. Így ha már ténylegesen hasonlítani kezdjük magunkat, akkor hasonlítsuk önmagunkhoz. Vegyük szemügyre, mennyit fejlődtünk, most hol tartunk, milyen sikereket értünk el. Mindnyájan elérünk sikereket, csak a legtöbbjének nem tulajdonítottunk elég figyelmet!

A 10 évvel korábbi önmagunkhoz képest hol tartunk ma? És az 5 évvel ezelőttihez? Vagy akár 1? Saját magunknak kell a mércéket felállítanunk, saját magunkat kell ösztönöznünk. Nem mások sikereit kell figyelembe vennünk, hanem azokat, amiket mi értünk el.

Apró lépések, apró jutalmak

Az Önmotiváció 7 hatékony módszere kapcsán már beszéltem saját magunk megjutalmazásáról, de érdemes ezt többször is hangoztatni. Bármennyire is kicsi célt értünk el, muszáj valahogy a tudtunkra adni, hogy elértünk valamit. A kis célokhoz kis jutalmakat állítsunk, így könnyebb lesz a nagyobbakhoz is viszonyulnunk.

Összefoglalva:

A más emberekhez való hasonlítgatás mindannyiunkban benne van. Ennek tagadásával nem érünk el semmit, de a beletörődéssel sem. Muszáj megtalálnunk azt az utat, amivel kordában tudjuk tartani ezt az elgondolásunk. A kis célokért is jutalmazzuk meg magunkat, hogy a nagyok elérése ne okozzon akkora problémát. Amikor csak tudjuk, próbáljuk elterelni a figyelmünket, és legfőképpen saját magunkhoz hasonlítsuk magunkat!

Ezekkel az apró lépésekkel szépen lassan leszokhatunk erről a káros tevékenységről, önbizalmunk pedig nőni fog vele együtt. És ahogy Yael Adler mondta: „Azt szeretném, ha jól éreznéd magam a bőrödben. Legkésőbb mostantól, és lehetőleg az idők végezetéig.

Segítségre van szükséged az önmotivációhoz? Önismereti trénerként hatékonyan segíthetlek, hogy rátalálj a benned rejlő motivációra. Jelentkezz tanácsadásra, és tegyük közösen jobbá az életedet!

>>Önbizalom és Önismereti tanácsadás<<