A mai rohanó világban a türelmetlenség egy igencsak gyakori jelenség. Eléggé közel áll az idegességhez ahhoz, hogy veszekedést szítsunk vele. Veszekedés során általában a legutolsó gondolatok közt van az, hogy odafigyeljünk a másik fél érzéseire, így gyakran olyasmit mondunk vagy teszünk, amivel megbántjuk őt, és amit igazából nem is gondolunk komolyan.
Hogyan lehet ezt orvosolni? A gyökerénél.
Az egész folyamat a türelmetlenségből, idegességből indul ki. Lehet, hogy rossz napunk volt az irodában, elvert az eső vagy éppenséggel éhesek vagyunk, azaz nem vagyunk valami jó passzban, amikor hazaérünk a párunkhoz.
Otthon azt látjuk, hogy a mosatlan már megint tornyokban áll, vagy a szennyes szanaszét hever a szobában, és bár ezek apróságok, elpattan bennünk valami, és rázúdítjuk minden fájdalmunkat és idegességünket a párunkra, akit valószínűleg váratlanul ér a kirohanásunk intenzitása.
Védekezni kezd, és a miénkéhez hasonló durva kommunikációs formát használja, mivel az emberi kapcsolatok terén általában azt kapod, amit adsz. Veszekedtek egy hatalmasat, aminek valószínűleg duzzogás, sírás vagy mosolyszünet a vége, és az egészet miért? Azért mert Te nem voltál képes az ajtón kívül hagyni a napod során benned felgyülemlett feszültséget, és rázúdítottad a párodra, mert éppen ő volt „kéznél”.
Most lássuk a fenti szituáció egy másik forgatókönyvét. A körülmények ugyanazok. Rossz napunk volt, és amikor hazaérünk, olyasmivel találjuk szembe magunkat, ami apróság, de zavar minket.
Egy egészséges párkapcsolat egyik feltétele az, hogy uralni tudjuk saját érzelmeinket, ne pedig fordítva. Nem azt mondom, hogy ne tedd szóvá, ha valami zavar, sőt! De úgy tedd szóvá, hogy az csakis arról az egy dologról szóljon. A kommunikációdba ne sűrítsd bele a más körülmények okozta feszültséget.
De nézzük csak másik szempontból is meg a szituációt. Ezúttal te ülsz otthon békésen tévézgetve, és egyszer csak hazaérkezik a párod, és pár másodperccel később már üvölt veled az otthagyott mosatlan miatt. Hogyan reagálsz? Az első ösztön az, hogy visszakiabálsz. Ez azonban csak tovább fogja szítani benne a dühöt, és így táplálod a veszekedés tüzét ahelyett, hogy megelőznéd.
Mi hát a megoldás? A türelem.
Nézz a párod szemébe, miközben ő veled kiabál, és figyelmesen hallgasd végig a mondandóját. Ha látja, hogy nem kiabálsz vissza és nem vitatkozol, sőt odafigyelsz minden szavára, akkor meglepődik, letekeri a hangerőt, és valószínűleg el is hallgat.
Ekkor kérdezz rá, hogy igazából mi a gond, mert valószínűleg nem az ott felejtett mosatlan. Az csak a hab a tortán. Hallgasd végig, ahogy elmeséli, hogy mitől is olyan ideges, és meglátod, hogy mire a végére ér, már mindketten nyugodtak lesztek.
A félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy ha a felháborodás jogos egy adott apróság miatt (pl. ottfelejtett mosatlan), akkor kérj érte elnézést, és figyelj oda a jövőben, hogy elkerüld a hasonló szituációkat.
Ha nehezen tudod rávenni magad arra, hogy türelmes légy a pároddal egy adott szituációban, akkor emlékezted magad arra, hogy mit érzel iránta olyankor, amikor éppen nem vakít el a düh. Ez segíteni fog.
Gondban van a párkapcsolatod?
Ha a párkapcsolatod éppen hullámvölgyben van, akkor ez a legjobb pillanat arra, hogy megprópálj türelmesebbé válni a pároddal szemben. Ha a pároddal úgy érzitek, nem tudjátok áthidalni a köztetek egyre szélesebben tátongó szakadékot, jelentkezzetek nálam párkapcsolati tanácsadásra.