A legtöbb emberben élete végéig legalább egyszer megveti lábát a mumus, hol apró, hol hatalmas méretében. A mumus, aki képes felemészteni bennünket, pedig minden, amit súg, többnyire csupán illúzió. Gondolatok, amelyek a félelmeinkre alapulnak és elménk a nehezebb pillanatainkban felnagyítja azokat, ezek következtében pedig könnyen elveszettnek és naívnak érezhetjük magunkat. Az egyik legpusztítóbb érzés a féltékenység mind saját magunkra nézve, mind párkapcsolatunk tekintetében.

A féltékenységnek vannak fokozatai, természetesen, ha csupán enyhe féltékenységet tapasztalunk, az egészséges, hiszen védjük a kapcsolatunkat, viszont meg kell tanulnunk kezelni ezt az érzést, nehogy teret szerezz magának és elfajuljon és felégessen mindent. 

Mi áll a háttérben? 

Jó esetben valóban nincs okunk a féltékenységre, csupán félelmeink erősödnek fel, amelyek arra irányulnak, hogy elveszíthetjük szerelmünket. Az összetevők között szerepelhet az is, hogy nem szeretjük eléggé önmagunkat, nem felelünk meg saját magunk számára, így előkerülnek azok a gondolatok, hogy: 

“Elég vagyok neki Én? És ha talál valaki szebbet/jobbat?”

Ezek a kérdések az önbizalomhiányból fakadnak, ilyenkor nehéz elhinni, hogy valaki valóban szeret! Sajnos ez oda vezethet, hogy elkezdjük összemérni magunkat minden “vetélytársnak” gondolt személlyel. Erre a megoldás az, ha dolgozunk önmagunkon és szembeszállunk belső énünkkel. Ahogy az önértékelésünk a helyére kerül, megnő az önbizalmunk és a féltékenység továbbáll. 

Persze előfordulhat, hogy rémképeinknek van alapja, ilyen esetben érdemes elgondolkodni, hogy megéri-e a lelki békénket és nyugalmunkat a kapcsolat vagy érdemesebb inkább elengedni.

Előfordul, hogy gyerekkorunkból hoztuk az érzést azáltal, hogy láttuk édesanyánkat, ahogy emészti magát és fél, hogy vajon apa hol lehet éjnek idején?! Természetesen fordított felállás is lehetséges, a lényeg az, hogy emiatt a tudatunkba beépült ez a gondolat és előre aggodalmaskodik, nehogy velünk is ez történjen. 

Az is lehetséges, hogy egy előző kapcsolatunkból hozott rossz tapasztalat miatt félünk, viszont fontos, hogy az előző kapcsolatból kapott negatív érzésekkel ne cimkézzük fel a párunkat.

Ne rombold a saját várad!

Az ok nélküli féltékenységből rengeteg probléma fakadhat a párkapcsolatunkban. Párunk könnyen megunhatja a folyamatos, alaptalan vádaskodást, átragaszthatjuk rá saját frusztrációnkat és könnyen viták tengeréhez vezethet rémálmaink sugárútja.

A bizonytalanságot, a féltékenységet sokan nagyon nehezen viselik,  így ami még rosszabb, a megalapozatlan tévképzeteinkkel hosszú távon mi magunk hajszolhatjuk bele a párunkat egy rossz döntésbe. Senki sem szereti folyamatosan a bizalomhiány árnyékát érezni a tarkóján, márpedig a féltékenység lerombolja a bizalmat, ezáltal állandó rettegés érzet uralkodhat el rajtunk.

De mi a megoldás?

Szálljunk szembe önmagunkkal és gondolatainkkal. Zárjuk ki a negatív gondolatokat, mielőtt beteljesítik önmagukat. Cseréljük ki őket egy kedvezőbb, vidámabb jelenetre, fejlesszük a gondolkodásunkat és fogjuk irányításunk alá a fantázia és a valóság birodalmát. Foglaljuk le magunkat, ne hagyjunk időt ezeknek a gondolatoknak. Értelmetlen túlgondolni a dolgokat, általában nagyon messze állnak a rémképek a valóságtól.

Erősítsük önismeretünket, az önmagunkról alkotott képet saját magunk szemében. Amint sikerül elfogadni önmagunkat és felépíteni önbizalmunkat, hosszútávon már nem fogjuk másokhoz hasonlítani magunkat, így a féltékenység már nem fog olyan nagy teret kapni. 

Néha azt gondolhatjuk, hogy a rafinált megoldások a legjobbak, vagyis ha játszmázunk, vagy féltékennyé próbáljuk tenni a párunkat, de nem. Ezek helyett inkább kommunikáljunk higgadtan, kedvesen és őszintén. Minden párkapcsolat alapja az őszinte kommunikáció!

Valamint a legfontosabb: bízzunk a párunkban és önmagunkban!