Magányos nem csak egyedül lehet az ember és a magány nem feltétlen az egyedüllétből fakad. Létezik olyan állapot, mikor társas magányban élünk: egymással, de mégis külön. Ilyenkor hiába van ott fizikailag a párunk, mégis magányosak vagyunk, érzelmileg elfáradtunk, esetleg unatkozunk a kapcsolatban. Mondhatni, párkapcsolatunkat csupán az emlékek és a bizakodás pislákoló fényei mázolják színesre.

Természetesen néha mindenki magányosnak érezheti magát még egy idilli kapcsolatban is, de ha ez tartós állapot és kapcsolatunkból elkopott a vidámság, boldogság, a minőségi idő, lehet, hogy a társas magány ejtett foglyul minket.

Mellette, egyedül

“A társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét. Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk, ez sokszor nem így van.” – Tari Annamária

Nem lehet párhuzamot vonni az egyedülállóként megélt magány érzésével és a párkapcsolatban érzett magányéval. Mindkettő másként emészti lelkünket. Utóbbi talán pusztítóbb, hiszen ott van mellettünk a szeretett személy, mégsem érezzük felhőtlenül boldognak magunkat, ebből pedig elindulhat az önhibáztatás folyamata is. 

A legfájdalmasabb érzés lehet az, hogy mesélünk egy számunkra pozitív eseményről, de a másiktól válaszként csupán közöny érkezik vagy ami rosszabb: bólogat vagy hümmög, vagyis nem kapunk tőle igazi figyelmet.

Sajnos a társas magányhoz napjainkban a közösségi média is hozzájárulhat, hiszen ha azt látjuk, hogy párunk folyamatosan a telefont nyomkodja, másokkal beszélget helyettünk még este is, az sajnos szintén felemésztheti lelkünket.

A kapcsolatok az évek alatt elkophatnak, a kezdeti nagy szerelmet felváltja a közöny, elszigetelődünk egymástól. Persze minden kapcsolatban elsodródhatunk egy időre és rajtunk múlik teszünk-e azért, hogy visszataláljunk a másikhoz, viszont érdemes tisztán látnunk és felismerni a társas magányt.

Honnan ismerhető fel? 

Nem kapunk elég figyelmet, igényeink háttérbe szorulnak, legyenek azok testi vagy lelki igények. Párunk nem is igazán érdeklődik ezen igényeink iránt, egyszerűen elhanyagolva érezzük magunkat, otthonunkat a némaság uralja, vagy csupán az egyszerű, hétköznapi kommunikáció és az elhidegültség érzése. Az otthon melegét felváltja egy hűvös, különös érzés, amiben már nem a biztonság és a melegség érzete az alappillér.

Nem tudunk bármit megbeszélni vele, akár érzéseinkről, egy gondolatról, kedvenc könyvünkről vagy csupán a nap eseményeiről van szó. Lehet, hogy egyáltalán nem is hallgat végig, újra és újra a szavunkba vág, a telefonját nyomkodja közben vagy esetleg észre se veszi, hogy a mondandónkat indokolatlanul abbahagytuk a közepén és csak legyintettünk, hiszen úgysem figyel. 

Nem ad érzelmi támogatást, de előfordulhat, hogy fordítva elvárja, például: ne legyünk szomorúak, de legalábbis ne mutassuk ki, ha pedig kimutatjuk, nem támogat minket úgy, ahogy várnánk, nem számíthatunk rá fontos pillanatokban. 

Nem látjuk a jövőt, már nem tudjuk hová tart a kapcsolatunk, nincsenek közös hobbik, érdeklődési körök. Mást szeretnénk a jövőtől, vagyis útjaink már nem egészen ugyanarra vezetnek és az út közbeni vidámság is megfakult. Kevés időt töltünk együtt és úgy érezzük, inkább terhet jelentünk sok esetben a másiknak és inkább külön programokat csinál nélkülünk. 

Sajnos ha hosszú távon ilyen kapcsolatban élünk, annak önbizalmunk látja kárát, megkérdőjelezzük önmagunkat, érdekességünket, intellektusunkat, testi vonásainkat, vonzerőnket és a fejünkben belső énünk egyre hangosabban kiáltja felénk, hogy valami nincs rendben. 

Mit tehetünk ellene?

Nehéz úgy szemlélni párkapcsolatunkat, ahogyan egy kívülálló, rokon, barát, ismerős tudja, hiszen akarva-akaratlan elfogultak vagyunk párunkkal még akkor is, ha nehéz időszakot élünk meg. Mint a legtöbb esetben, ilyenkor is a titok az önismeretben rejlik. Mérjük fel, hogy a magányunk honnan fakad: belső, akár gyermekkori érzés, amely független a kapcsolatunktól, vagy ténylegesen csupán otthon, párunk társaságában érezzük így magunkat, hiszen ez alapján már jó kiindulási alapot kaphatunk. 

Amennyiben úgy érezzük, hogy párkapcsolatunkban  élünk meg magányt, érdemes leülni párunkkal és átbeszélni a lehetséges megoldásokat. Előfordulhat, hogy párunk nem érzi ugyanazokat, mint mi, vagy éppen észre se vette, hogy őrlődünk, így érdemes kommunikálni, hogy belül mit érzünk, hiszen az “Én világomban” másképp zajlanak a dolgok, mint az Ő világában. 

Igyekezzünk visszatalálni egymáshoz: például beszéljük meg párunkkal, hogy minden héten 1 napot csak egymásnak szentelünk telefon és munka nélkül és figyeljük meg reakcióját. Jó esetben társ lesz a kapcsolat újbóli felvirágoztatásában, de ha csak az egyik fél törekszik a megoldásra, az nem lesz célravezető. 

Abban az esetben, ha úgy érezzük jól jönne a támogatás, érdemes közösen szakértői segítséget kérni, párterápián részt venni. Amennyiben nem akar mindkét fél érdemben változtatni a dolgokon, gondolkodjunk el azon is, hogy ha most így érezzük magunkat és nincs változás, milyen lenne közös életünk 5-10-15 év múlva?!