Sokszor halljuk, hogy a lélek fájdalmai épp olyan, hanem kegyetlenebbek tudnak lenni, mint a fizikai fájdalom. Egy lelki megrázkódtatás, például egy szakítás bizonyítottan ugyanazokat az agyi területeket képes aktiválni, mint amiket a fizikai fájdalom is.
Mit is veszítünk el egy szakítással? Az énképünket, a szeretett személyt, az idealizált partnert, a jövő képünket, vagyis talpunk alól eltűnik a föld. Azzal, hogy az elválás mellett döntünk vagy dönt szeretett társunk, megszűnik a világ, amit közösen a valóságban, valamint önállóan a fejünkben építettünk fel. Megjelenik az a zsarló “Mi lett volna, ha…?” mantra a fejünkben. Valószínűleg már amúgy is ingatag volt felépített várunk talpazata, viszont szembenézni azzal, hogy kőről-kőre porba hullik, egyáltalán nem könnyű!
Mi történik velünk, amikor “Mi”-ből újra “csak Én” leszek?
Attól is függ, hogy velünk szakítanak, vagy mi szakítunk, számítottunk-e rá, vagy derült égből villámcsapásként érkezik a rémálmunk, ám mindenképpen fájdalmas élmény, csupán intenzitása változhat. Persze az is előfordul, hogy egy megromlott kapcsolat után megkönnyebbülést érzünk, viszont szakítás után többnyire minden emlék kivirágzik, ragyogóvá válik és hajlamosak lehetünk elbagatellizálni a problémákat és visszatáncolni.
Rendszerint úgy érezhetjük, hogy megszűnik a világ körülöttünk, a föld megáll a forgásában, mi pedig zuhanunk: önmagunkban, egyre mélyebbre, tehetetlenül. Elindul az önmarcangolás folyamata. Biztosan tapasztaltunk már önmagunkban, de szerencsésebb esetben csak környezetünkben hasonló gondolatokat: “Vajon miattam történt? Miért nem vagyok elég jó? Engem már sohasem fognak szeretni!” stb. Ilyenkor hiába buzdítják szép szavakkal a barátok, rokonok, vagy mi magunk belső énünket, hogy ne magunkat hibáztassuk, mintha meg sem hallanánk.
A szakítás következményeként motiválatlanság, szorongás, szomorúság és depresszió uralkodhat el felettünk, ezek eredményeként pedig alvászavar, álmatlanság, étvágytalanság lehet rajtunk urrá, ami koncentrációs zavarrá, majd pedig tényleges fizikai problémákká fokozódhatnak. Bizonyos esetekben olyan erős lehet a lelkünk fájdalma, hogy tényleges fizikai fájdalmat érzünk például a gyomrunkban vagy a szívünk tájékán az egekbe szökkenő stressz szintünk miatt.
Bánatunk következtében, akár úgymond “büntetésként” megvonhatjuk magunktól az ételt, vagy pont hogy össze-vissza kezdünk étkezni, így kórosan fogyhatunk vagy éppen hízhatunk.
A szakítás fázisai
A kapcsolat hosszától és komolyságától, mélységétől függően éljük meg a szakítást, hiszen ez is egy gyászfolyamat, ugyanúgy veszteséget élünk meg és ez a folyamat 5 szakaszra bontható:
1.Tagadás – Vagyis még annyira friss az esemény, hogy nem tudjuk, nem akarjuk elhinni, elfogadni, érzéseinket igyekszünk blokkolni.
2.Harag – Ebben a fázisban feltörhet bennünk minden, a tehetetlenségből fakadó harag, ami adott pillanatban nem csak volt társunk irányába tör, de az egész világ az ellenségünk lesz.
3.Alkudozás – Az alkudozás szakaszában keressük, hogy “ki a hibás”. Sorra pörgetjük az eseményeket és az emlékeket a fejünkben, hogy megtaláljuk a miértjét a történéseknek és lelkünk megnyugvása érdekében megtaláljuk a “bűnbakot”.
4.Depresszió – Ebben a periódusban tudatosul a veszteség és letargiába zuhanunk.
5.Elfogadás – Miután megéltük az előbbi 4 fázist, eljutunk az Elfogadásig és szépen lassan megbékélünk, tovább lépünk, visszatérünk.
Hogyan éljünk túl?
Nehéz elhinni, de minden rendben lesz! Sőt! Valószínűleg sokkal jobb lesz! Viszont addig is át kell vészelnünk ezt a nehéz időszakot, ami a szakítás utáni pillanatokban általában elképzelhetetlennek és lehetetlen feladatnak tűnik.
“Majd az idő megoldja!” – legyintenek mások, vagy éppen mi magunk. Tény, tapasztalat, hogy az idő mindenre gyógyír és a fájdalom enyhül, idővel újra összeszedjük magunkat és képesek leszünk ismét kinyitni a szívünket, ám az, hogy ez mennyi idő, megjósolhatatlan, mindenki másképp dolgozza fel a veszteségeket.
Érdekes, hogy ha már éltünk meg komolyabb szakítást és tudatosan tisztában vagyunk vele, hogy túl fogjuk élni, az adott pillanatban ez a gondolat sem feltétlen segít nekünk, de talán realizáljuk és eszünkbe jut, hogy már volt részünk hasonlóban. Ezeket a gondolatokat érdemes erősíteni ilyen helyzetben. A szakítás következtében hosszútávon személyiségünk erősödhet, amennyiben nem hagyjuk el önmagunkat.
Saját magunkról lévén szó, ahogy általában, úgy most sem elhanyagolható az önismeret, hiszen egy szakítással önértékelésünk, önbecsülésünk sérülhet, ám ha tisztában vagyunk értékeinkkel, elégedettek vagyunk magunkkal, eggyel jobb helyről indulunk a gyógyulás felé vezető úton, ám az egyik legfontosabb, hogy legyünk türelmesek önmagunkhoz.
Foglaljuk el magunkat! Töltsünk minél több időt támogató baráti, családi közegben, töltsük olyan emberek között az időnket, akik megnevettetnek és türelemmel állnak hozzánk. Emellett találjunk akár egy új hobbit, olyan dolgot, amit szeretünk csinálni és ami kiszakít minket a szürke hétköznapokból, legyen az egy könyv, sport, sorozat, tanulás.
Ne fojtsuk el fájdalmunkat, hiszen belülről felemészthet minket! Beszéljük ki lelkünk mélységét és a bennünk található űrt és könnyebb lesz a lelkünk!
Úgy érzed nincs kivel kibeszélned a szakítás következtében keletkező űrt, vagy csak jól jönne egy kívülálló, támogató személy segítsége a történtek feldolgozásához? Gyere el hozzám és lendüljünk túl együtt a lelkedben kialakult káoszon!