Boldogság krónika – A legjobb forgatókönyv egyedül

Szinglinek lenni nem mindig sétagalopp – különösen akkor, amikor a filmek és a tévéműsorok azt a koncepciót látszanak erőltetni, hogy addig nem vagyunk igazán “teljesek”, amíg nem találtuk meg a másik felünket. Az emberek szingli életét gyakran úgy ábrázolják, mint egyfajta purgatóriumot, amit kénytelenek elviselni, amíg meg nem találják a lelki társukat és a kívülállók gyakran boldogtalannak tartják őket. Amikor egyedül vagyunk, úgy tűnhet, mintha az egész világ szerelmes lenne a szerelembe és körülöttünk mindenki megszállottan azon agyalna, hogy miért nem vagyunk kapcsolatban. Még ha úgy is érezzük, hogy összeomlott a világ, fontos, hogy tudjuk, szinglinek lenni nem a világ vége. Valójában ez a legjobb alkalom arra, hogy a dolgokat új perspektívába helyezzük, vigyázzunk magunkra  és meghatározzuk, mit is akarunk valójában egy kapcsolattól.

Megtisztul az elménk

A kapcsolatok “mentálisan drágák”. Az intimitás és a partnerség sok helyet foglal el a fejünkben. Bár ennek nagy része öntudatlanul történik, egyszerűen kisebb a kapacitás a magunkra összpontosított gondolkodásra, ám amikor szinglik vagyunk, elménk megtisztul a kapcsolat okozta nehézségektől. Gyakran halljuk, hogy a szerelemnek ára van. Azt az időt nevezhetjük így, amit a párkapcsolatban élők elkerülhetetlenül azzal töltenek, hogy a partnerük miatt aggódnak és időnként a legkisebb veszekedéseken is rágódnak. Ez a fajta stressz gátolhatja az emberek boldogságát, mivel megakadályozza, hogy a mostban éljenek. Az érzelmi viszályok mindent felemészthetnek, mivel eltávolítanak minket a jelen pillanatból  Ez igaz, akár a párunkkal való veszekedésen, akár az egészségünkért és jólétünkért való féltésen alapul a belső zűrzavar. A szingliség egy olyan élethelyzet, amely megtisztítja a fejünkben lévő rendetlenséget és helyet ad az új gondolatoknak és álmoknak és segít, hogy azok lélegezzenek és növekedjenek. Nyitottabbak vagyunk bármire, amit az élet az utunkba sodor. A szakértők szerint a szingliség hajlandóbbá tehet minket arra, hogy együtt éljünk az eseményekkel. Amikor egyedül vagyunk, sokkal önellátóbbnak kell lennünk. A partneri kötöttségektől megszabadulva az életünk hirtelen teljesen a sajátunkká válik. Senki sem akadályoz meg abban, hogy elinduljunk az ambícióinkat kergetni. Nagyobb eséllyel vállalunk kockázatot, kalandokat és több újdonságot az utunkon belül. Van időnk arra, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Az emberek sokszor mondják, amikor párkapcsolatban élnek, hogy elvesztették önmagukat és ez nagyrészt azért van, mert már nem csinálunk önállóan dolgokat.

Találjuk ki, mit akarunk az élettől

Ez a kritikus időszak arra jó, hogy kitaláljuk, kik vagyunk és mit képviselünk. Amikor nem vagyunk párkapcsolatban, akkor van igazán időnk tisztázni, hogy mi számít nekünk, és mit értékelünk. Ez az az idő, amikor újra kalibrálhatjuk és átgondolhatjuk a korábbi kapcsolatokból levont tanulságokat. A szingliség tökéletes alkalom arra, hogy újra értékeljük, kik vagyunk és hová szeretnénk eljutni az életben. Milyen változtatásokat akarunk végrehajtani, milyen kapcsolatokat vagy új attitűdöket szeretnénk kialakítani? Most van időnk és lehetőségünk, hogy arra az egyetlen állandó tényezőre összpontosítsunk, amely megteremti a kívánt változást – önmagunkra. A párkapcsolatban élés nem mindig optimális választás mindenki számára. Ha három lehetőségre gondolunk a boldog párkapcsolaton felül, az egyik lehetőség, hogy boldogok vagyunk egyedülállóként, a másik, hogy boldogtalanok vagyunk egy kapcsolatban, a harmadik pedig, hogy boldogtalanok vagyunk egyedülállóan. Szinglinek és boldognak lenni az egyetlen járható útnak tűnhet annak, aki szerelmet keres, de nem találja. Ahhoz, hogy valóban boldog szinglivé váljunk, gyakoroljuk a tudatosságot. A boldogságnak nagyon sok köze van ahhoz, hogy a jelen pillanatban éljünk ez pedig az életünk más aspektusait is gazdagítani fogja. Erősíthetjük a barátságainkat, tisztázhatjuk, mi a fontos számunkra, megtervezhetjük a legjobb napunkat. Ha azzal töltjük a szingli időnket, hogy azon rágódunk, hogyan fogunk találkozni valakivel, vagy az önsajnálatba burkolózunk, elszalasztjuk ezt a lehetőséget.

Főszerepben az öngondoskodás 

A partnerség csodálatos lehet. Van valakink, akivel megoszthatjuk a hullámvölgyeinket, ahogy ő is velünk. De ha egyedülállók vagyunk, akkor az életünk azon területeire kell koncentrálnunk, amelyek figyelmet igényelnek. A szingliség nem feltétlenül kell, hogy egyet jelentsen a magánnyal, sőt, valójában értéket teremthetünk az egyedül töltött időnek. Felszabadító érzés felfedezni, hogy élvezhetjük a saját társaságunkat is. Ha elégedettek vagyunk a saját társaságunkkal, felszabadulunk az alól, hogy másokat hajszoljunk. Amikor megtanuljuk élvezni az egyedüllétet, jobban átgondoljuk, hogy kikkel vesszük körbe magunkat és már csak olyanokkal töltünk időt, akik javítják az életünket és hozzáadnak valamit. Párkapcsolatban hajlamosak vagyunk néha sokkal többet hagyatkozni a partnerünkre, mint amennyire szükségünk lenne. Ezzel szemben az egyedüllét lehetőséget ad arra, hogy kiaknázzuk belső erősségeinket, ami nagyobb önbizalomban nyilvánulhat meg és ez az egyedüllétben ápolt önbizalom végül minden kapcsolatunkban megnyilvánul. A legjobb kapcsolatok akkor jönnek létre, ha jól ismerjük az igényeinket, vágyainkat és értékeinket. Az egyedüllét lehetővé teszi, hogy ezekre koncentráljunk. 

Ha nem tudjuk szeretni magunkat, hogy fogunk szeretni valaki mást és hogyan várhatjuk el, hogy mások szeressenek minket? Ha nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben, vagy nem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzetünkkel, akkor egy kapcsolatba való belevágással nem fogunk javítani a helyzeten.

Tényleg az egy a legmagányosabb szám?

Legtöbbször azok az emberek, akik azt mondják, hogy jól érzik magukat egyedül, valójában nincsenek egyedül. Vannak barátaik, szeretteik, programjaik, hobbijaik, munkájuk, csak éppen nincs romantikus kapcsolatuk, tehát nincsenek egyedül. Ha állandóan arról faggatnak, hogy van-e valakink, miért vagyunk egyedül, úgy érezhetjük, hogy valami baj van velünk. Az sem segít, ha azt látjuk, hogy minden második nap megjelenik egy új önsegítő párkapcsolati könyv vagy valóságshow. Annak ellenére, amit látunk vagy hallunk, szinglinek lenni nem szokatlan. A televíziós műsorok, a közösségi média és még a gyerekkorunkban olvasott történetek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyesek negatív képet alakítsanak ki az egyedülállóságról. Szinte minden médiaszereplő azzal táplál bennünket, hogy hogyan lehetünk kívánatosabbak egy partner számára. A Facebookon és az Instagramon megjelenő posztok általában a “tökéletes kiruccanásokra” összpontosítanak a “tökéletes partnerekkel”. Gyakran az életünkben fontos emberek a párkapcsolati státuszunkra összpontosítanak és arra, hogy ez hogyan egyenértékű a boldogságunkkal, de amikor felmerül a kellemetlen kérdés, ne feledjük, hogy nem tartozunk senkinek magyarázattal, ne keressünk kifogásokat vagy bocsánatkéréseket arra vonatkozóan, hogy miért vagyunk még mindig szinglik. Ha ezt tesszük, az olyan, mintha leértékelnénk magunkat.

Csináljuk okosan

Azzal foglalkozni, amit élvezünk, vagy felfedezni a szenvedélyeinket, nagyon pozitív időtöltés. Nem szükséges párkapcsolatban élni ahhoz, hogy igazán éljünk! Fedezzük fel azokat a dolgokat, amelyek igazán érdekelnek. Készítsünk egy listát azokról a dolgokról, amiket ki akarunk próbálni és valósítsuk meg őket. Ülhetünk otthon és búslakodhatunk a szingliségünk miatt, vagy lehetünk boldog, teljes emberek szingliként  és csinálhatunk olyan dolgokat, amiket élvezünk.

Első lépésként tegyük fel magunknak a következő kérdéseket ahhoz, hogy fejlődhessünk:

  • Ha voltak már sikertelen kapcsolataink, mi okozta, hogy így alakultak? 
  • Van valami, amin szeretnénk dolgozni, ami a saját tulajdonságainkat illeti? 
  • Ha összességében elégedettek vagyunk, vannak olyan külső nyomások, amelyek miatt nem érezzük magunkat elégnek? 

Ne mástól várd a boldogságot! Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hogy önmagad legjobb verziójává válhass, vedd fel velem a kapcsolatot!