Életünk talán legnagyobb, leggyönyörűbb és legrémisztőbb pillanata az, amikor azt mondjuk: Igen. Amikor úgy határozunk, együtt leugrunk a szikláról, amelyről senki mással nem ugranánk le. Amikor életünk összefonódik és együtt halad tovább egy irányba, egymás mellett. A legtöbb nő már kislány korában megálmodja a tökéletes esküvőt, élete szerelmével. A Hollywood-i szerelemre várunk, majd amikor úgy érezzük, hogy végre megtaláltuk és kapcsolatunk egy komolyabb szintre lépés előtt áll, még inkább beindul a képzelőerőnk, na meg persze a félelmeink is. Fantáziánk azon része lesz elménk főszereplője, amely továbbra is őszinte szerelemmel ég és a rózsaszín köd homályától néha megvakul. Mielőtt megérkezünk arra a pontra, hogy életünk és lelkünk összefonódik, számtalan csalódás, nehézség és dráma övezi utunkat, ám abban a pillanatban, amikor ott állunk a nagy napon és egymásra nézünk, minden korábbi csalódás és dráma csupán egy vígjáték jelentéktelen mellékszálává minősül. 

Mielőtt megérkezünk egymáshoz

Előfordulhat, hogy kétségbe esünk a sokadik csalódás után, esetleg bezárunk és félünk attól, ami előttünk áll, vagy egyszerűen csak elengedjük a szerelembe vetett hitünket és aztán egyszer csak megérkezik. Nem erőltetni a szerelmet gyakran sokkal kifizetődőbb. A “sors” által szerelembe esni és nem erőltetni tartósabb kapcsolatot eredményezhet, mint megpróbálni görcsösen társat találni. Ha a véletlen folytán engedjük be az életünkbe a megfelelő személyt, az sokkal kevésbé fárasztó, mintha minden egyes embert úgy idealizálnánk, mintha potenciálisan az “igazit” látnánk magunk előtt. Ha hagyjuk, hogy a szerelem ránk találjon, kevésbé lesz stresszes, és sokkal inkább érezni fogjuk, hogy ez egy előre elrendeltetett egyezés, mintsem valami hamis és mesterkélt dolog. Komoly vargabetűk állnak az utunkba egészen addig, amíg az egyik legjobb emberi dolog, vagyis a szerelem megérkezik annak a személyében hozzánk, aki valamiben más, mint életünk során eddig bárki. Mert a szerelem a legszebb emberi dolog, amelyre megéri várni és amikor a legkevésbé számítunk rá, ránk töri az ajtót.

Miért olyan nehéz?

A szerelem és a házasság pszichológiája alapján nehéz megmagyarázni mi is a szerelem. Egy olyan érzelem, amelyet a lelkünk mélyén érzünk, amit nem lehet szavakba önteni és amire csupán annyit tudunk mondani, hogy ez más, ilyen még nem volt… Amikor a szerelem biztos lábakon áll és a nagy napon először megpillantjuk egymást, egyszerűen csak örömöt érzünk és azt, hogy bármit megtennénk a másik személyért, megérkeztünk. A szerelmen túl, ami a lelkünkből jön, a szeretet egy választás is. Választhatjuk, hogy ezeknek az érzéseknek megfelelően cselekszünk-e, vagy sem, hiszen az érzésekre való reagálás további szeretetteljes érzéseket szül, ám erről hajlamosak lehetünk elfeledkezni. Sok pár esik szerelembe és néhányuknál egyszerűen elmúlik a tűz. Hogy miért? Ennek köze van ahhoz, hogy az emberek idővel változnak, és ahhoz is, hogy mennyire érezzük jól magunkat egymás mellett. A házassággal kapcsolatos egyik érdekes tény, hogy a házasság mindig egy folyamatban lévő munka. Fontos, hogy szeretetteljesen viselkedjünk, és ápoljuk a kapcsolatot, hogy a szerelem életben maradjon. A szerelem azonban idővel változik, átalakul valamiféle megmagyarázhatatlanul erős kötelékké. Ápolás nélkül a házasság lapossá és unalmassá válik. A házasság jellemzően két ember egymás iránti szerelmének egy életre szóló elköteleződéssel való megszilárdítása. Mindannyiunknak szüksége van a szeretetre. Valami az emberi létben megköveteli, hogy érezzük, hogy kapcsolódunk egymáshoz, hogy elfogadnak, hogy dédelgetnek bennünket, hogy szeretve vagyunk. 

Otthon vagyunk egymásban

Ezen a csodálatos napon egymást és a szerelmet ünnepeljük. Azt, hogy egymásban otthon vagyunk, egymás közelében megnyugszunk és lelkünk összefonódik hivatalosan is. Egyszerűen csak világgá akarjuk kürtölni boldogságunkat és kifejezni a létező összes módon, hogy egymáshoz tartozunk. Ezen a napon igazán “Mi” leszünk és egy családdá válunk. Ám mielőtt megérkezünk egymáshoz, rengeteg fejlődés vár ránk és amikor már igazán megértünk és felépítettük önmagunkat, megérkezünk egymáshoz.