A kapunyitási pánik a bizonytalanság, a stressz és az önismeret elmélyítésének az időszaka, amelyet sok fiatal él át napjainkban, amikor új életszakaszba lépnek. Az átmenetek nyomasztóak lehetnek, így nem ritka, hogy a 20 és 30 év közöttiek közül egyre többen tapasztalnak kapunyitási pánikot. Ilyenkor elbizonytalanodunk, hogy mit is szeretnénk az élettől: megállapodnánk, inkább még utaznánk, ez az a munka, amit életünk végéig szívesen csinálnánk?! Szerencsére vannak módszerek arra, hogyan kezeljük a bizonytalanság ezen időszakát övező intenzív érzelmeket. Ez az időszak olyan lehet, mint egy identitás- és egzisztenciális válság egyetlen nagy zűrzavarba csomagolva. Ki is vagy Te valójában és mit is akarsz ettől a rohanó élettől?!
Kapunyitási vs. Kapuzárási pánik
Bár a kapuzárási pánik elismertebb, nem gyakoribb. A fiatalok ugyanolyan valószínűséggel élnek át ilyen válságot, mint középkorú társaik. Bár a mögöttes érzelmek hasonlóak, a fő különbség abban rejlik, hogy mások hogyan látják a válsággal küszködőket. Az életközépi válságot szélesebb körben elfogadják, míg a fiatalokat sújtó kapunyitási pánikot gyakran elhesegetik vagy lekicsinylik. A társadalom elvárja a fiataloktól, hogy boldogok és gondtalanok legyenek. A legtöbb ember ezeket az éveket szórakoztatónak és viszonylag könnyűnek tartja, ami alááshatja a kapunyitási pánikot átélő személyt. Ez a probléma azonban valós és nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Hogyan ismerhető fel?
Ez az időszak bizonytalanságot eredményez. Olyan, mintha a lehetőségek végtelenek lennének. Tele vagyunk a kudarctól vagy más lehetőségek elszalasztásától való félelemmel. Úgy érezhetjük, az egész világunk unalmassá, élettelenné vált. Túl sokat gondolkodunk és aggódunk az életünkön, jövőbeli terveinken és azon, hogy mindent jól csinálunk-e. Ilyenkor túlzottan kritikussá válhatunk azzal kapcsolatban, hogy hol tartunk az életünk. Csapdába esettnek érezhetjük magunkat, legyen szó munkáról, párkapcsolatról, vagy bármi egyébről, miközben bizonytalanok vagyunk a döntéseinkkel kapcsolatban. Ez az időszak viszont sokkal normálisabb, mint azt a legtöbb ember gondolná. Néhány dolog, amiről felismerhető:
- Attól félünk, hogy lemaradunk.
- Nehézségeink vannak a döntéshozatalban.
- Túl nagy nyomást érzünk a külső elvárások miatt.
- Küzdünk azzal, hogy rájöjjünk, mi hiányzik az életünkből.
- Fáradtsággal, stresszel, szorongással vagy depresszióval küzdünk.
- Érezzük a feszültséget az álmaink követése és a megállapodás között.
- Hiányzik az irány a karrierünkben, kapcsolatunkban vagy az életünk általános célja.
- Aggódunk amiatt, hogy a társaink már mindent átéltek és jó úton vannak, amíg mi nem.
Hogyan lendüljünk túl ezen?
Ha a fentiek bármelyikét tapasztaljuk, fontos, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. Bár nincs könnyű megoldás, íme néhány módszer, amivel enyhíthetjük ennek az időszaknak a fájdalmát:
1.Emlékeztessük magunkat, hogy az érzéseink normálisak! Csalódottságunk energiáit fordítsuk másra, például tanuljunk meg egy új nyelvet, kezdjünk el egy új hobbit vagy dolgozzunk mellékállásban. Ne a végzettségünk határozzon meg minket. Nyugodtan foglalkozzunk valami mással, ha azt szenvedéllyel végeznénk.
2.A közösségi média felerősíti azt az érzést, hogy mindenki jobban csinálja az élet nevű játékot, mint mi, mert kívülről úgy tűnik, mintha mindenki másnál minden tökéletes lenne. Azonban nekik is megvannak a saját önbizalomhiányos, bizonytalan érzéseik, amelyekkel szembe kell nézniük. Próbáljuk meg korlátozni a késztetést, rossz szokást, hogy másokhoz hasonlítsuk magunkat, és koncentráljunk a saját fejlődésünkre.
3.A teendők listája végtelennek tűnhet. Amikor fiatalabbak voltunk, úgy tűnt, mintha csak az iskolára, a barátokkal való lógásra és a szobánk tisztán tartására kellett volna igazán koncentrálnunk. Most, hogy beléptünk a felnőttkorba, úgy érezhetjük, hogy rengeteg a tennivaló, de kifutunk az időből. Bármerre nézünk, mindenhol azt látjuk, hogy az ismerőseink, barátaink életük minden területén előrehaladnak a karrierjüket, az első lakásvásárlást, az eljegyzést vagy a házasságot, a gyermekvállalást stb. tekintve. Talán mi is azt képzeltük, hogy 25 vagy 30 éves korunkra ezek közül a dolgok közül nagyon sok mindent elérünk már, ám most azt látjuk, hogy nem ott tartunk, ahol szeretnénk, és az “idő fogy”. Ilyenkor viszont gondoljunk bele abba, hogy ha másként alakultak volna a dolgaink és például már 25 évesen szülővé válunk, mennyi minden nem történt volna meg, amit átéltünk. Nem utaztunk volna el akkor és oda, ahol jártunk, nem éltük volna meg egy régi álmunkat, vagy később jöttünk volna rá, hogy nem is álltunk még készen, stb.
Ha viszont nem tudsz felülkerekedni ezen egyedül és eljutsz arra a pontra, amikor azt mondod: “Egyszerűen nem tudom, mi mást tehetnék, mit is akarok pontosan az élettől és hová tartok…”, akkor itt az ideje, hogy szakmai segítséget kérj! Ne feledd, nem vagy semmiről sem lemaradva, ezt az időszakot használd ki és minden meg fog valósulni, amit szeretnél, csak ne aggódj feleslegesen!